Nav N Go: sikeres lehet a nyüzsgő, alkotó, önszerveződő cégkultúra

"A mi kollégáink szívét elsősorban a piac diktálta, gyors változásokkal kapcsolatos kihívások dobogtatják meg”

A Nav N Go 2004-ben alakult, alapításának célja az volt, hogy forradalmasítsa a személyes navigációt. Jövőképe egy olyan világ, ahol mobil eszközök segítségével jutunk el házunktól akár egy másik országban lévő úticélig, használatukkal találjuk meg reggelente a leggyorsabb utat a munkahelyre, és műholdas útkereséssel tájékozódunk majd olyan területeken is, ahol eddig eszünkbe sem jutott.

A cég iGO My way GPS-navigációs szoftver sikerének köszönhetően a vártnál is gyorsabb ütemben fejlődött. Tevékenysége ma már messze túlmutat a navigációs szoftverfejlesztésen, hiszen programozóik számos jövőbe mutató megoldáson dolgoznak a mobil alkalmazásoktól a mobil játékszoftverekig. A Nav N Go ma több mint 70 partner részére fejleszt szoftvermegoldásokat, többek közt PND-re, okos telefonokra, játék konzolokra és beépíthető autós navigációs készülékekre. Tevékenységét számos szakmai és üzleti díjjal ismerték el.

Mi kell ahhoz, hogy Magyarországon egy infokommunikációs szektorban működő vállalat sikeres legyen?

Fazakas András, operatív igazgató: Röviden: merni kell nagyot álmodni. Elért eredményeinknek több kulcspontja is van, de talán a legfőbb közülük az innováció. Több olyan újítást is a magunkénak tudhatunk, amelyek új trendeket indítottak el a navigációs szektorban: ilyen volt saját, kelet- és közép-európai térkép adatbázisunk, vagy 3D-s szoftverünk, amelynek hatására más fejlesztőcégek is ebbe az irányba indultak el. De említhetem akár a speciális tömörítési eljárásunkat, ami az első lépcső volt a sikerhez. Fontos az is, hogy egy cég képes legyen kockázatvállalásra, főleg az indulási időszakban. Mi például, amikor elérkezettnek láttuk az időt a nemzetközi piacra lépéshez, a Nav N Go akkori összes vagyonát kockára téve állítottunk ki a hannoveri CeBIT-en, és végül ez indított el bennünket a globális piacon.

Mennyire függ a vállalat sikere a jól képzett szakembergárdától?

F.A.: Azt hiszem, teljes mértékben, bár nem a jól képzett, inkább a tehetséges szót használnám. Jó esetben ők a mozgatórugói egy cégnek, különös tekintettel az infokommunikációs területen, ahol folyamatosan a már említett innovációra van szükség.

Amikor munkatársakat keresnek, milyen tulajdonságokat, milyen képzettséget tartanak szem előtt?

F.A.: Minden szakmának megvannak a speciális követelményei, és ezek természetesen jelentősen eltérnek például a fejlesztők és a sales tagok esetében. A legtöbb pozíciónál viszont fontos, hogy a jelentkező a megfelelő felkészültségét és tudását felsőfokú, szakmai végzettség garantálja. Törekszünk arra, hogy lendületes, csapatszellemben gondolkodó, különleges eredmények létrehozására képes munkatársakat találjunk. A legtöbb keresést értelemszerűen az IT szektorban végezzük.

Miért lehet jó az Ön cégénél dolgozni, miért lehet vonzó munkahely?

F.A.: A mi kollégáink szívét elsősorban a piac diktálta, gyors változásokkal kapcsolatos kihívások dobogtatják meg. Érdekes és sok a feladat, az ezzel kapcsolatos, sokszor látványos eredmények pedig elégedettséget eredményeznek az egyének szintjén is. Ügyelünk arra is, hogy komfortos környezettel, magas szintű technikai ellátottsággal segítsük a munkavégzésüket.

Milyen korszerű megoldások (pl. rugalmas munkaidő, távmunka, női karrierprogramok) vannak a cégnél, és miért döntöttek ezek bevezetése mellett?

F.A.: Elsősorban a kötetlenséget, azaz a rugalmas munkaidőt emelném ki. A Nav N Go legtöbb részlegénél működik az úgynevezett törzsidő, amikor az adott csoport minden tagjának bent kell lenni, hogy együtt dolgozhassanak, tisztázzák a közös kérdéseket. A fennmaradó idő viszont szabadon kezelhető, így van, aki korán érkezik, és korán megy haza, mások pedig később jönnek, később mennek. A lényeg az, hogy határidőre kész legyenek a feladatok. A Nav N Go rugalmas felépítése, családias körülményei azt is lehetővé teszik kollégáink számára, hogy megismerjék, kipróbálhassák egymás területeit. Amennyiben életképesnek bizonyul a változás, munkatársunk új pozícióban alkothat tovább. Összességében tehát egy nyüzsgő, alkotó, önszerveződő cégnek tartjuk a Nav N Go-t.

Egy magyar fiatal számára miért perspektíva hogy itt dolgozzon, itthon maradjon?

F.A.: Azt tapasztaltuk, ha valaki irányított, ésszerűen minimalizált szabályrendszer és korlátok közt alkothat egy olyan helyen, ahol a közösségi összetartás is jellemző, ritkán gondolkodik váltáson. Ezt csak erősíti a Nav N Go nemzetközi piaci jelenléte – mondhatni tűzvonalban tehetjük próbára képességeinket, így a magyar fiatalok nálunk is megtapasztalhatják a nemzetközi üzleti világ kihívásait.

Ön szerint mi lehet vonzó ebben a szakmában egy mai fiatal számára és hogyan lehet valaki sikeres benne, mi kell hozzá?

F.A.: Ennek a szakmának kétségtelen előnye a már sokat emlegetett változatosság és dinamizmus. Aki ezt a területet választja, vélhetően sohasem fog unatkozni a munkahelyén. A siker kulcsát nem könnyű megfogalmazni, mert az sokszor a külső tényezőkön is múlik, de az biztos, hogy kell hozzá az alapos szakmai ismeret az adott célterületre vonatkozóan, valamint egyfajta kreatív szemlélet, és persze jövőkép: az előttünk álló dolgok formálásának képessége..

Született informatikus vagy, ha...

  • Reggel első dolgod: bekapcsolni a számítógépet.
    Vagy este ki sem kapcsoltad.
  • Szerinted az 1024 egy szép kerek szám.
  • Zseni vagy (nem baj, ha tévedsz).
  • Azon gondolkodsz, hová mennél
    továbbtanulni.
  • A web2 társadalom tagjának
    tartod magad.
  • A pixel szó hallatán rádtör
    a megalománia.
  • Élvezed, hogy senki nem
    érti, mivel foglalkozol.

Nem jó helyen jársz, ha...

  • Kérdezel mielőtt újraindítanád.
  • A vogon költészet nagy rajongója vagy.
  • Egy ujjal gépelsz.
  • A Google Chrome-ot a periódusos
    rendszerben keresed.